1995–1997
Titok, kuckó, vers, szeretet,
Ez vagyok én, ez is leszek.
Szent-György-hegy
Van rossz, és van jó.
De ezen a hegyen
Nincs rossz dologról szó.
Sok a szeder.
Hát a nyúl fölkiált:
Rendezzünk szederbált!
Majd az őz:
Miért nem játszunk legelősdit?
Erre a farkas:
Nyulacskám, játsszunk megevősdit!
A többi állat szavazata
A szederbálra jutott.
A nyúl kiröhögte a farkast,
És bekapott egy szedert.
A farkas ennyit mondott:
Na jó, eszek embert.
1995. húsvét
A tűz
Fatüzeléskor
piros ágak,
sárga ágak,
egymás ellen csatáznak.
Mikor tűzbe kerülnek,
míg hamuvá nem égnek
lángkatonák
harci kürtjeikkel dudálnak.
Mikor mind hamuvá égtek,
kezet fognak,
és békésen napoznak.
1995. húsvét
A hinta
Ide-oda vissza-hátra,
Ha tudna fára mászna,
S fönn az égen felhőket számlálna.
De neki jó az is,
Ha én ülök rajta,
Megyek vele jobbra-balra,
Ide-oda vissza-hátra,
Föl az űrbe, magasságba.
1995. húsvét
Vandi Kandi kanadai
Vandi Kandi kanadai
furcsa növény hírében áll.
Kanada jegét szereti,
havas tájait kedveli.
Vandi Kandi katonái a hangyák.
Ha Vandi Kandi akarja,
az időt megfordítják.
S lesz az idő olyan afrikai,
hogy meg lehet benne pukkadni.
Vandi Kandi ezt az időt is
épp úgy szereti.
1995. tavasz
A kecskebéka
Csobban, loccsan, brekken, mekken,
ugrál nád kertjében.
Majd fölnéz az égre,
látja, gólya.
Ajjaj, eltűnök a folyóba.
Hisz mindenki látja,
én vagyok a béka,
a gólya kedvenc álma.
A hosszú csőr lecsap rá,
a béka beugrik a nádba,
a gólya elmegy pórul járva.
1995. tavasz
A teve
Ősi tevék ős szokása,
az év végén a púp kiivása.
A teve unalmába
púpját csinálgatja.
Bicskájával farigcsálja,
s elmegy Olaszországba.
Ott van kos barátja,
s mondja neki: teve barátom
meghívlak egy pizzára.
Jó ott a tevének,
csak nem talál tevetársra.
Ezért becsomagolja cuccát,
főképp a harmadik púpját,
s hazafelé veszi útját.
Amikor hazaér,
lefekszik ágyába,
s odajön hozzá
mamája s papája.
1995. tavasz
Erdő
Kígyó kusszan,
Nyuszi nyusszan,
Egy fáról levél hullan,
Egy szarvas halkan szusszan.
Arra fut a róka,
S a nyúl beugrik a bozótba.
Kacsa úszik a tóba,
Egy fáról gyanta csurog,
S egy lomha állat
Arra kullog.
Az erdő csendes,
Ott mindenki kedves.
1995 tavasz
Részeges Pista álma
Részeges Pista álma,
hogy bekapja őt
egy háromméteres fogú cápa.
S hogy egy tigris hívja bálba,
hogy kígyót eszik
egy mézből készült várba,
hogy megfürdik egy piros kádba,
és sört iszik egy kocsmába.
Majd egy bundába öltözött elefánt
belefújt trombitájába,
így ért véget Részeges Pista álma.
1995. tavasz
A tigris, az oroszlán és az orkán
Tigris koma, mit tudsz tenni,
ha jön az orkán?
kérdezte az oroszlán.
Először is megnézem az órám,
s látom, fél tizenkettő,
pont ebédidő.
Az orkán megrémül, s elszédül.
Mér , oroszlán, te mit tennél?
Én, éjnek idején,
mikor az utcán járkál a rémséges rém,
mélyhűtőbe tenném.
Az orkán ezt meghallotta,
és bebújt a sarokba.
1995. tavasz
Muki kutya
Muki kutya kedves,
jó, bátor kutya volt.
A macskák legjobb
barátja volt.
Legjobb barátja
egy bugyuta, pindurka
cica volt.
Ő tanította Mukit
fölmászni a fára,
s hogy kell nyávogni egy kosárba,
s Muki őt árnyékra ugatni.
Egy nap nyávogtak, ugattak,
s elbúcsúztak.
A macska fölmászott a fára,
Muki elment a mennyországba.
Fönn a mennyben találkozott
anyjával, apjával, rokonságával,
meg Bandi bácsival.
Első dolga az volt,
hogy levelet írt haza,
Torockó utcába,
Éva néni házába,
második kerület,
második emelet.
A levélben ez állt:
Hogy megváltam tőled, nagyon fájt,
de van már egy barátom, egy elefánt.
Négy évet ott kell maradnom,
névjegyemet meg kell mutatnom,
s visszajöhetek a földre.
Csak az a baj, hogy nincs körte.
Simogasd meg azt a kiscicát,
azt a pirinyó bugyutát,
s mutasd meg neki levelem,
és add át üdvözletem.
Muki
1995. tavasz
Félelmetes boszorkány
Félelmetes boszorkány
üstjébe patkányszemet hány.
Félelmetes boszorkány
vicsorít, mint a sárkány.
Félelmetes boszorkány
töri fejét száz meg száz babonán.
Oly galád, gonosz ármányaitól
meghal egy egész brigád.
Fekete macskája
az egerek rémálma.
Seprűjén lovagolva
a fél világot meghódította.
1995. szeptember
Mini tökmag bumbuci,
ici-pici kis Zsuzsi
Mint kecske a fűben legelész,
fejében él egy oly remény,
hogy egyszer valamit megkaparint,
de a zsákmány mindig elenyész.
Zsuzsi titokban egyet s mást megdézsmál.
Lehúzza az asztalterítőt,
olykor repül csésze, kanál s minden tál.
Érdeklik a cipők, de nem tudni mi s mije.
Lehet, hogy a belseje?
Egy egeret lát benne?
Áll,
szeme ragyog, mint égő gyertyaszál.
1995. augusztus, Hegymagas
Füstös ország
Füstös országban három szivar lóg az emberek szájában.
A mindennapi elfogyasztandó három hamutartó
persze csak a belevaló.
Nem ritka, de nem is feltűnő,
ha az embereket elsodorja egy füstfelhő.
A születésnapi tortákon nem gyertyák izzanak,
hanem dohánycsikkek pöfékelnek s parázslanak.
1995. november 4., Budapest
Egy kedves családtól távol
Egy kedves családtól távol,
valahol a messziségbe,
mely területnek nagy, erdős vidéke,
egy ősi várban,
melynek falai gazdagok
szarvas- és vadkantrófeákban,
titkos utakon, tavon és őznyomon,
itt a pék nem éget kenyeret,
zsemléjéből ettem még meleget,
de ám este lesz, minden a hiánytól komor fekete,
de ezenkívül az embernek
van itt sok öröme.
Néha úgy fénylik a vár ablaka,
ha rávilágít az esthajnal csillaga.
1995. nyár, a várgesztesi iskolai táborban
A kutya fa
Egyszer egy kutya lakott a házba,
s persze vele gazdája,
ki így ripakodott rája:
Elloptad az ebédem, te gonosz pára!
Tűnj el innen, a kutya fája!
Elinalt a kutya, ki az udvarra,
de nem tudta a buta,
hogy mi az a kutya fa.
De megtudta.
Fogott tehát egy fát,
a kutyának fáját,
és elkezdte vele kergetni gazdáját.
Mikor már hetedhét országon túljártak,
a kutya visszaballagott,
s ezentúl a házban csak ő lakott.
1995. nyár, Várgesztes
Edit születésnapjára
Egy nap az éjszaka fénylik,
sok gyertya lángja izzik.
Föntről e nagy csillogást
nézik a csillagok,
azt hiszik, odalenn is vannak rokonok.
Bámulják az égi seregek,
a seregélyek, a verebek.
Fák lengenek,
szél süvít a nagy rengetegbe,
bekopog mulatni egy ázott medve.
Jó napot kívánok,
ahogy az ablak mögött kukucskálok,
látom, folyik benn
születésnapi dínom-dánom.
Gondoltam, bekukkantok,
ajándékba mézet hozok.
1995. július 10., Hegymagas
Pipi, a cseresznyetolvaj
Pipi a hegyekbe,
mikor nő a cseresznye,
nyáron,
mikor nem nézi őt senki a faágon,
megtömte magát degeszre,
s leült pihenni az ereszre,
majd elsétált,
és mások tányérjába beledézsmált.
1995. nyár, Hegymagas
Fecskefiókák
Fecske szállt az ablakpárkányomra.
Ő a vezér, s követi nagy raja.
Hadd kerüljön fejünk fölé födél,
míg be nem köszönt a tél.
Két kis fióka így tanakodik:
Jó itt nekünk,
Afrikába minek megyünk?
Szívesebben leszek a szép hóba,
minthogy szárnyaljak a felhőkön tova.
Bújjunk el a víz alá,
nevezzük ki magunkat hallá.
Elindultak a fecskék messzi tájra,
csak a két kicsi kuksolt
egy tavirózsa fehér szirmú virágjába.
1995. nyár, Hegymagas
A titokzatos szekrény
Milyen titokzatos szekrény az ilyen,
amibe elfér egy vulkán,
s néha kitör benne a hurrikán,
s a kulcslyukán kiszáll egy dukmadár,
megfürdik, eltűnik.
Senki sem tudja, hogy alakja milyen.
Lehet, hogy beszélget vele Isten.
Egyszer az égből leszállt egy ember.
Népességek, édességek! – mondja.
A szekrényben van egy fóka!
És sok más csoda!
És hogy miért van ez,
csak Isten tudja.
1995. szeptember
Halriadó
Felharsan a kürt,
egy gyanús giliszta csinálja a zűrt.
Szuszmákoló testőrök hevernek.
Ébresztő, lusta népségek!
Vámpír halak, már délre hág az idő!
Pusztítsátok el azt a hamis gilisztát,
vagy nem lesz jó a jövő!
Elő a hatcsöves puskámat,
majd én elintézem azt a csalimadarat!
Legyőzte a gilisztát izibe,
és tovább élt a halak nemzedéke.
1995. október
Ahol jártam
Kis áradó patak medre,
fedi sűrű hínár leple.
Belül nádas, kívül fenyő
és záptojás mennykő.
Csörgedező vízesések,
száguldozó halfiívérek.
Az iszap oly feneketlenül mélyellő,
cuppog benne a cipő.
A kivezető utat mutatja
szitakötők száz meg száz tucatja.
1995. nyár, Hegymagas
A zenész béka
A hegytetőn kút áll.
Benne lakik béka úr,
kinek rekedt hangja esténként kizihál.
A muzsikus kottájában egyet lapoz,
felesége az énektől kábán motoz.
Az égen köröz a gólya,
lecsap rájuk, mint a motolla.
A béka leugrik a fenékre,
eltűnik a gólya ebédje.
Párologj el innen,
te csorba csőrű gólya,
különben belefogok
egy újabb indulóba.
1995. nyár, Hegymagas
Rigolyás öreg vén
Már gyakran fordul elő,
hogy fejében megáll a hő.
Orra a vár legmagasabb tornya.
Néha bajvívásra nevez be,
sétabotjával hős lovagokat teper le.
S mikor öblös vízipipáját fújja,
nagy, színes füstgomolyagok
szállnak le az útra.
1995. ősz, Budapest
Villámlás
Az ég tetején tajtékoznak a villámok
Az Isten haja rázkódik a szélben
Égi hullámok
Megzizzen minden
A fáról levél libben
Tüzes folyondár
Égő ostort csattogtatnak
Kősziklákat pattogtatnak
Fénylő ár
1995. november 1.
Naplemente
Egy rendíthetetlen tüzes gömb lemenőben.
Arcán lángol a fátyol.
A világosság megtör,
már csak vöröses sugara
a tó tükrén tündököl.
1995. november
Fehér madár
Napszálltakor a vöröses égen
úszik egy madár a felhők között.
Röpte, akár hulló csillag a csöndbe,
mely lámpásával világít fölötte,
majd eltűnik
egy sárguló fa terebélye mögött.
Hullanak a levelek a fáról.
A madárka előjő.
Egy levélen harmatoz neki a napsugárfürdő,
ezüst zápor.
A madár csicsereg,
fűzek hajladoznak,
dáliák sarjadoznak,
az elhalt meleg után pityereg.
A tájra borul egy szürke fátyol,
A madárka kuckót tákol,
ágyat készít friss mohából,
Az erdő nyarat gyászol.
A mi falunk
Ifjú fiak, s ősatyák,
Védjük meg a hazát!
Tán lidércek vagy árulók,
Alabárdos hercegek és bárók
Vívnak csatát, ördögkatonák.
A csapat ellen megy egy vén
Szellem, lova ősz mén,
S mikor felharsan a szó, hogy támadás,
Verembe esik minden álnok csatás.
A mi falunk lakói
legyőzhetetlen hősök.
Völgyeinkben harmatoznak
friss szőlősök.
Kutyák ugatnak,
Tyúkok kapirgálnak,
Csillog a címerünk,
Mint szép tündérszárnyak.
Szivárvány az egünk,
Jaj, de jó itt nekünk!
Halloween
A szoba elvarázsolt kastély
legmagasabb tornya,
boszorkány átka száll,
vonít a sakál,
vicsorít a múmia,
csatát vív az ördögök ura,
egy tigris leskel csíkos testtel,
a vámpír rohan egy nagy rőffel.
1995. november, Panninál
Út a mennyországba
Sok elhalt szív, sok elszállt lélek.
Árnyaik ködfoszlány, már nem élnek.
Kis tündérfogaton
a mennybe libbentek,
és Isten kebelén pihennek.
Nyomuk az óhaj, a sóhaj, a bú,
sírjukon a virágkoszorú.
Száll a sóvár ének,
templomba mennek a vének.
Sok elsuhanó tünemény,
Fénylik az ég tetején.
1995. november
Részeg kocsis
Folyton- folyvást kiabál:
Menjen innen, tűnjön már!
Ül egy vén szekérben,
robog a szélben.
Befogva vágtat tova a két mén
egy mélységes szakadék
keskeny peremén.
Magas szirteken megy,
hol sasok ütöttek tanyát,
vércse visongás, keselyű rikoltás, kánya kiált.
Csapja az égi sereg a madárbált.
Fut a vén szekér, porzik az út alatta,
vágtat a két mén hegyeken tova.
1995. november
Indiánok a tűz körül
Az indiánok zengik az áldást.
Kormos bottal kotorják a parázst.
A kék szemű tűz szelleme nézi őket,
Lobog bíbor lángköpenye.
Az indiánok áldozatot sütnek
Nagybendőjű istenüknek.
A tűzbe öntik a varázsitalokat,
Mondják a kívánságokat.
Füst csap ki, és a gally lángra kap.
1995. november
Beborul az ég
Esteledik, a gally reszket,
a száraz levél dermed.
Hó söpör a tájon,
csicsereg a madár az ágon.
Huhog a bagoly,
reppen a denevér,
fütyül a szél.
Kialszik a mécses,
az ég szép fényes,
a csillag csillog,
egy egér cincog
beborul az ég,
de szép is volt a rég.
1995. november
Rabló
Settenkedik a rabló,
reszket egy pókháló.
Csönd honol a házba,
a szobába van a pénztárca.
Zümmög egy légy ijedten,
surran a tolvaj lábujjhegyen.
Nem okoz gondot az ajtó zárja,
álkulcsával megpiszkálja.
Kifosztja a királyt,
kirabolja a kincstárt,
csillaggarast lop az égről,
sört iszik vulkán tüzéből.
1995. november
Mikulás
Dérszakállú télapó
Puttonyába mogyoró.
Piros a sapkája,
Leng a subája.
Este az utcát járja,
Csilingelő rénszarvas fogaton szállva
Ajándékot rak a házak ablakába.
Virradóra öröm borul a tájra.
1995. december 5.
*
Száraz levél csüng az ágon
Szellő fújdogál.
Libben, száll, mint a madár,
Rajta két kisgyerek
egy csészéből iszogál.
1995. szeptember
*
A föld szeme egyszer téli kék,
Barna, mint az őszi gesztenyék,
Néha tüzet hány,
Mint nyári délután,
És zölden pislog,
Ahogy a tavasz villog.
Király
Király király szemedbe tűz
Király király vele küzdj
Király király legyen a véred
Igazságra nagy pecséted
Király király szádba parázs
Legyen minden szavad varázs
Király király legyen néped
Legféltettebb kincsed néked
1996. nyár
Tíz éves vagyok
Tíz éves vagyok
Habok s csillagok
Szálldosnak a napok
Mint az angyalok
Fénylő könyvlapok
Szivárványon járok
Pitypanggal pipálok
Holdsugarán hálok
Nyári délután
Susogó fűzfa mellett ülök magamba,
Halkuló harang kong a magasba,
A gólya mélán les a mocsarakra,
Cikáz seregélyek parányi csapata.
A nádasban egypár hattyú úszkál,
S a zöld béka bambán ugrál.
Álmosít a nap derengő fénye
S a tücskök ciriplő zenéje.
Hazamegyek
Hazamegyek, hazamegyek,
Kis kancsómba vizet merek,
Tekintetem lemenő nap,
De majd akkor tajtékzó hab,
Megpuszilom Mamát, Papát,
Megpörgetem a Zsuzsikát.
1996. nyár
Én
Füttyös égen andalogva
Táncolok én egymagamba
Tarka lepke kalapomba
Én vagyok az ég bolondja
Boszorkány
Kinő egy rőt orr a holdból
Kopott seprűnyél s nagy áll
A boszorkány teát kortyol
S az égre felhőket pipál
Csibész Muci
Barangol a mezőn
A csibész Muci,
Lefekszik az árnyékba
Egy nagyot aludni.
Álmában a legelőn
A nyájat kergeti,
S amikor fölébredt,
Kicsit fütyörészett,
S tovább állt Muci.
Képvers
Szívom, szívom a tintapipát,
Szállnak a magasba füstkarikák
Titkos szekerem kerekei azok
Mivel világból világba baktatok
Kedv
Olyan mint az ég
Ha szép nyári kék
Bárány nyáj szerteszét
Ha felhő borong,
Egy őszi bolond
És ha utolsót
Hunyorít a nap
Búgó galamb
Részeg ördög
A részeg ördögnek
vadmálna
piroslik rőt orrába
pityárli pityárla
A borvörös szeme
lángoknak perece
pokol szikrája
pityárli pityárla
Élet
Csupa titok az élet
Honnan jön a sok lélek
S aztán hova térnek
Könnyek s kacajok
Parányi angyalok
Égen a csillagok
Mind egy-egy kis titok
Dukmadár
Felhők között van egy vár,
Abban lakik a dukmadár,
Búg és röpül
A csillagok körül,
S ha szárnyát meglobogtatja,
Az ég vizét kifakasztja,
Majd előjő a szivárvány,
Tarkaszoknyás királylány,
Táncol vele,
Harmat a szeme,
Este a holdba lyukat váj,
Senki se látja, benne hál.
Harag
Füstös fejével a harag
A pokolban végigszalad
Szeme annak röhög és sír
A lángjával senki se bír
Szürkés felhő
A szürkés felhő
Pityókás tekergő
Ha feje lekonyul
Az ég beborul
Ha ásít egyet
Ködös szájából
Bugyborék lebeg
Kocsmák sörözők
Szeszes párája ő
Ezért van, hogy a felhő
Oly pityókás tekergő
Árnyak
Lesben állnak az árnyak,
A hold jelére várnak,
Belecsimpaszkodnak
Az ég ősz szakállába,
Onnét meg leugranak
A fák koronájára,
Ott jól szórakoznak,
Nagyokat boroznak,
Aztán elcsendesednek,
Szomorún elpityerednek,
Virradóra el is mennek.
Könnyeik a harmat,
Megisszák a cinkék holnap.
Süvítő szél
Fúj a szelek tengere
Óriási kürt a lelke
Egy szoknyás boszorkány
Cikáz mint vészes orkán
Hatalmas seprűje
Minden cirokszála suhog
Tán elfújja a világot
A jós dünnyögve suttog
Mama
Mindig egy furulyát fúj
Zimankós hidegben
Azt adja sálul
Cillárul cillárul
Ha az este borong
Susogósan fújja
Eperfa lombjául
Cillárul cillárul
És ha villog a nap
Mezők illatát röpteti
Ilyenkor a bú elnyarul
Cillárul cillárul
1996
Haikuk
Lebukik a nap
elviszi a zajokat
sírást és kacajt
*
(A cica)
Odahunyorít
mondja gondolatait
és félresandít
*
Úgy száll a baj az égbe
mint a felszakadó köd
ha nap melege érte
Locsolóvers
Két béka kuruttyol vidáman,
Négy tüzes szem a homályban.
Arra jön a vándor,
Ráugrik az egyik,
Kérek borából gyűszűnyit!
Aztán a másik,
Kérek cipót, sültet, ropogót!
Zsuzsi a parkban
A sok gyerek
Zsibong, cseveg,
Hintáznak,
És indáznak,
A homokban
Kapirgásznak.
Hát a Zsuzsi
Mit csinál?
Kandikál.
Szeme sarkán
A gyerekek
Olyanok, mint
A verebek.
Bő gatyában
Messzi totyog,
A kezéből
Kavics potyog.
1996
Kozma Gyurinak
Áll a nap habja még
A mocsarak felett
Mikor szürke a rét
Hold nézi az eget
Kelőben az árnyak
A fák nagy törzsein
A meglapult vágyak
Most egy pár kankalin
Kuckó
Pihe, puha
és bársonyos
habos tenger
csodaváros
kulimász
csalamász
kicsi Pipi
hol bujkálsz
Jánosnak
János János
Tőled jő a vihar szele
János János
Nem felejtettél el ugye
János János
Künn dühöng a rét
Hol zengik a tücskök
Kettőnk énekét
*
A páfrány tüzesen ég
Jaj pokol mit mondott az ég
Ott kis kocsma áll
Két ajtaja élet s halál
Bent a bor pezseg
A hordókból patak ered
S nádszálakat sodor az ár
Fut az este a nappal elé
Megy a patak a vízesés felé
Őszi lakoma
Besurran a szél az ablakon
Hidegen száll a gőz
Némán hűl este az asztalon
A síró sárga őz
És ropog mint a jég
1996
Elmúlt a nyár
Elmúlt a nyár
Nem ciripelnek a tücskök
Nem kelepel a gólya már
A tyúk búsan kotkodácsol
A fűzfa arca csupa mámor
A bárány halkan béget
S legeli a méla rétet
A szellő fönt fuvoláz
Messze fújja a fészket
Régen volt már benne tojás
1996
*
Gesztenye hullik,
S elpattan,
Elbújik a bozótban.
Avarvárat látok ottan,
Száz ajtaja s tornya is van.
Jöjjetek gesztenyék,
Váratok csodaszép!
Jön egy kiskirály,
Pólyájából kibúj
S az avarba hull,
Majd egy öreg vén,
Csillagot visel köntösén,
Jő egy ifjú,
Bőrét megcsípte a dér,
Barna haja földig ér.
1996
*
Vígan folyik a patak,
Cikáznak benne a halak.
Kukucskál a templom
Hegyes tornya az égre,
Majd bebújik a felhők ölébe.
Búsan áll a szénaboglya,
Lelóg a földre sárga kontya.
A virágok közül két lovas kél,
Patkó nyomaikon
A mező békája üldögél.
Elered az eső,
A táncoló habokban
Karikák gurulnak.
Fogalmazás a rendről Lacinak
Békákat ugratnak az orrokra,
Nagyokat köpnek halomba.
Porrá mindent, elő a baltát,
Szekrényt, polcot darabokra zúzzák.
Cipővel tapétázzák a falat,
Rákenik az összes sarat.
Ha a világ nem így lenne,
Nem rimánkodnál te benne.
A nap áll s nevet,
Hűs szénakazalban
Ülnek a verebek.
Oh a Hhold, az éjjeli Őr
Sandít, mint a macska,
Sárga övébe görbe tőr.
A Nnap félti életét.
Az Esthajnal csillag
Szemébe kicsi könny,
Sárga övben görbe tőr,
Mit kiragad a Hhold,
s a Nnap szívébe döf,
Ki a hegyekre dől
1996. október
Alliteráció
(iskolai feladat)
Felkötöm kínlódó testemet,
Hagyom kalimpálni keveset
Kimúló kezemet.
1997. március.
A dáma
Sok szempár sóvárgott utánam,
Ki mind kegyemet kéri,
Szerelmem reméli.
Én hozzájuk gőgösen álltam:
Ha közületek valaha is kiválasztok egyet,
Az a halálba gyorsan elmegy…
Ööö, azaz, csak velem táncolni egyet.
Már bocsánat, azt hittem a maguk körében az ember tréfálhat.
Nem butít meg annyira bája, hölgyem,
Hogy életemet
Az ön vérengző kezébe öntsem.
1997. március
*
Rémes álmot láttam aznap
Mindkettőnket fölakasztnak
Egy bitóra egy kötélen
Lógunk mi a piactéren
Odagyűlnek a koldusok
Zsivány csőcselék
Hontalan naplopók
Lehúzzák rólunk a gatyát
S kezdik rágcsálni
A lábunk javát
Esznek esznek
Egymás orcájába köpik a vért
Mi az akasztás rémületétől
Kissé fagyos volt még
1997. március
Tavaszi versek
(egy Széchenyi-hegyi fán íródtak)
Mohás a faág
Mit a mókus kirág
Nincs rajta zöld levél
Megfosztotta őt a tél
A pirospozsgás arcú tavasz
Mosolyog rá szerteszét
Ígér neki rügyet, rigót
S békés tücsökzenét
*
Kihajtott a kertben
A kicsi hóvirág,
S kihajtott véle az egész világ.
Szánja a szellő
Az olvadozó havat,
Gúnyosan kíván neki
Szép álmokat.
*
Elolvadt a hó
Utolsó könnycseppjei
Gyászos pocsolyák a földön
Mit eltüntet a nap
Ki megöli a telet
És megszüli a tavaszt
Iskola
Hú, hú az iskola
Bolondoknak otthona,
Miért is járok én oda?
Csak azért, hogy megőrüljek,
Hogy teljesen kiürüljek?
Nem lesz a fejembe semmi,
Csak egy elrágott kifli,
S fújnak belém olyan nagyot,
Hhogy lufivá dagadok.
Rákötnek egy madzagra,
De ha elengednek,
Fölszállok a magasba,
S odafönn lebegek.
1997. március.
Kotkodács
Tyúkok itten, kacsák ottan
Kapirgálnak a limlomban,
Vígan kotkodálva,
Fütyülve a jövendő halálra.
Teri néni nézi őket,
El-el andalog.
„“Jobban tetszene nékem,
Ahogy a lábosban rotyog.
Megkopasztom, és kirántom,
Ma is ez volt édes álmom.”
Csirkefogó halkan lopakszik,
Szájából kicsordul a nyál,
Bizony nehéz annak az élet,
Ki a munkához még nem érett,
S szájába csak úgy nem sétál az étel,
Hacsak nem tyúkésszel.
Teri néni bemegy a hűs szobába
Krumplit pucoválni,
Hadd tojjanak a tyúkok szépen,
Nne keltsen látványa rémületet
Szegények szívében.
„Gyertek csak kedveskéim,”,
Ugrik le a tolvaj a falról,
Lett erre akkora visítás,
Hogy belerengett a házsor.
Teri néninek ez hatalmas ostorcsapás,
Kidülled a szeme,
Megnyúlik a háta,
A félelem fátyla borul fejére,
Nem lát senkit, csak a tyúkokat,
S rohan nékik elébe.
De a tolvaj az egyik tyúkot
nyakon ragadja,
S inal, mint a veszett róka,
Ki épp most járt az ólba.
Óh, Teri néni, a harag,
Pirosra fest, majd kikacag!
Elveszett a tyúk, elvesztem én is!
Életem a tyúk volt,
Én meg halála néki,
Hogy választhattak el
A sors vérző kezei!
1997. május, Hegymagas
Egy kicsit iszákos udvari bolond
Egy rejtélyes éjjel a holdfényben
A kopott sipkás udvari bolond
Csöndesen lépked a puszta ösvényen.
A kocsmába viszi az útja,
De nem is az, hanem a torka,
majd belépett a ferde küszöbön.
Amit ott látott, a szemébe hágott.
Egy rőt kolbász a plafonba szúrva,
Poharak, kancsók miszlikbe zúzva.
Kongó üresek a nagy hordók,
Deli lantosok hozzákötözve,
Szájukban egy-egy hordókupak.
A harag
Sárkány tüzeként
Villog szemében a harag
Szétmarja fejét
csak a koponyája marad
Feltörő ereiből
A vér kibugyog
Hólyag veri föl orrlukát
levegő azt nem járja át.
A sötét halál
Lézeng amott
Ki a keménykezű sorstól
parancsot kapott
1997. február
Öreg vándor
Vénség az út porába baktat,
Szeme afféle rög,
Mit a földből kikapartak.
Lerogy, majd föláll,
Reng a vidék, reng a határ.
„“Hová vezetsz, te bot, engem,
Merre vagyok, hová lettem?
Mire háljak, széna sincsen,
Sehol gyümölcs, alma, körte.
Ó csontjaim, vigyetek!
Vagy tán a puszta foglya lettem,
Nem enged örökre.”
Eső
Elveszett a lombban
A lankadt szél
Virágillatot kever fel
Égen felleg lassan kél
Villámcsapás hasítja
Át a ködöt
Fürdik az ég már
A fák fölött
Majd kis cseppekkel
A földet telehinti
Abból fognak
A madarak inni
Kétszáz éves öreg tölgyfák
szilaj karjuk nyújtóztatják
1997. tavasz
Hajnal
Még szín tiszta a föld
Kimosta az Iisten
Kisöpörte innen
A bajt és szenvedést
S itt hagyta e tájat
E szép meglepetést
1997. június, Bánk
Alkonyatkalóz
Az eget felhő kerüli meg,
A templomtornyon sír egy kicsit,
Majd tovább libeg.
Rabló sem űzi tovább a lovas kocsit,
Megáll, s a kocsis a fejébe golyót röpít.
Testét elönti a vér,
A szikla pereméről letér,
Aláveszett, a ló se nyihog már.
Szép az alkonyat bája, a félelem.
Megborzongat a gondolat,
Ím sorsom s életem,
Élek, de meghalt a nap
*
Minden ember egyet temet
Minden óra egyet feled
Az idő csupán emlékezet
Mi sorrendbe rakja az életet
Sár
Jaj de nagy itt a sár
Az ember benne jár
A cipő bennragad
Kár
A lábnyom ottmarad
Mit elmos a latyak
De már
Csak egy lábszagos emléket
Hagy ott
Ki az imént elbaktatott
A papagáj
Halvány volt,
De most még halványabb,
Két szép szeme napról napra bágyadt.
Nem szólt ő senkinek,
Segítséget se kért,
Szomorú lelke legmélyében élt.
Pénze se volt, csak három garasa,
Abból is csak papagájának
Nőtt a hasa.
Megtett annak mindent, amit kívánt,
Gondozta, ápolta, mint egy királyt,
Megtanította táncolni, beszélni,
E kismadár volt
Minden boldogsága néki.
Mikor elsötétült ablaka örökre,
Az elhunyt néni feküdt mögötte.
Arra járt a postás,
Nézi, mért oly sötét a lakás.
Odabenn egy papagáj fogadta,
S rémülten ezt hajtogatta:
„Én vagyok az örökös! Enyém a néni!
Nem szabad a temetőbe vinni!
Én eszem meg őt,
Azt mondta, tovább fogok élni.”
*
Szép a ronda alkotója
Szépnek meg a ronda
Kéz a kézben járnak
Ne nyávogjatok
Ha nem volna rossz
A jó se volna ott
*
Ha a világ kettészakadna,
Egyik oldalon a jó,
A másikon a gonosz ember lakna.
Egyiken harci zászlókat
Lengetne a szél,
A másikon gyertya fénye
Mellett ülnének,
Mikor beköszönt az éj.
Ott gyűlölnék, bántanák egymást,
Itt tisztelnék, szeretnék,
Ez adna szívükbe örök megnyugvást.
Egymagam vagyok
A félelem ül bennem,
Ha nem vagy itt.
Képzeletem előidézi
A pokol átkait.
Remegek, a szívem is megáll.
Nem tudom, ki settenkedik,
Talán a zord halál.
1997. május 22.
*
Sziromra írom színigaz szívem
Sziromra szavaim szentelem
Rápingálom mindenem e világon
Szerelmem szánalmam boldogságom
Fújja szerte a szél
Gomolyogjon az égen
Csodálja meg mindenki aki él
S amikor leszállnak
Szirmok rakják ki nevem
1997. május 22.
Házunk
Vadszőlő nőtte be a házat,
Odvaiban galambok tanyáznak.
Fölveri a kertet a gyom, a cserje,
Szép rózsabimbó virul ki benne.
Sötét zöldben szempár villan,
Nyávog egyet, majd elillan.
Két öregnek jár a szája,
Boszorkányok babonája.
Lívia
Boldogan játszottam vele nemrég
Ím már csak egy örök emlék
Elvakít a vágy hogy újra
Egyre peng a sorsom húrja
Annak kezéből a lantot
Nem ragadhatom ki
Erkélye alatt nem tudok
Búsan dalolni
*
Vágtázik a ló
Viharzik a vadorzó
Vére testében
*
Füstös a szivar
Mit a szellő fölkavar
Szellem gomolyog
*
Ló dermedt patkóját kalapálja kovács
Megfagynak az árva szemek
Mint jeges tóban a sás
Könyv
A könyv, ha megláncolja
Én kíváncsi szememet,
Búsulok és nevetek.
Vén rabló múltat idéz,
Szeméből könny csordogál,
Bár ha újrakezdené.
Esti utca
Az esti utcán
Fázós kis fasor,
Alatta kobold,
árnyak tánca pendül,
S az éjféli harang
Remegve kong.
Az esti utcán
Száz meg száz a rém,
Sötét sisakban ülnek
A házak tetején.
Az esti utcán
Félelem honol,
Szertefut az álom,
Vagy épp csak bandukol.
Ördög
Éjfélkor születtem én,
Szemembe fényt adott a hold,
A sejtelme átkarolt.
Szörnyen szőrös voltam,
Aki rám nézett holtan
Hanyatlott elém,
S csak kacagtam én.
Csendet áztattam
Halotti borban,
Félelmet kevertem,
S a temetőben kilocsoltam.
1997. június
Barlang
Szellem szeme
Fénylik a résben
Majd elillan észrevétlen
Csengő csontváz
Fenyőerdő
Hiéna sakál
Az örök sötétben
Mereven áll
Belőlük bálványt
Egy boszorkány csinált
1997. június 20., Aggtelek
*
Régen sokat játszottunk
Mi vígan kettesben,
Szaladgáltunk a kertben,
Már ezt majdhogynem elfelejtem.
Hangja, mikor velem beszél,
Hideg, mint a téli szél,
Tán elszakadt egy régi kötél,
S tartja már gyenge szál.
1997., Hegymagas
Ha majd rablóvezér leszek
Ha majd rablóvezér leszek,
Hogy félnének tőlem az emberek,
Mikor bandámmal egy barlangban
Habzsolnám a sülteket,
S innám a bort szakadatlan.
Hogy vágtatnék fekete paripámon,
Meg se állnék ezen a világon,
Fekete köpenyem lobogna,
A paripa vészesen nyihogna,
S az egész földet kifosztanám
Egyetlen éjszakán.
Ha majd rablóvezér leszek,
Csak azt nem tudom, kedves
Vajh hogyan legyek.
1997. nyár, Hegymagas
Zúg, matat az ablakon
Egy kis legyecske,
Látja a kék eget,
A zöldellő tájat,
Vajh ki hogyan mehetne.
Majd nekimegy,
Mint aki át akarja törni,
De föladja, s lehull,
Az ablakpárkányon csöndesen kimúl.
Az isten nyila
Mi cikáz odafönt viharos éjszaka?
Mennydörgő egekben az Iisten nyila.
Egy kis levelet tűzött rá nékünk az Iisten,
Egy nagy titkot, mi furcsa hihetetlen,
Kis mondatot, mitől naggyá lesz a senkiházi,
És örökké fog élni az ember.
Eső
Hű barátom az eső
Az a mámoros idő
Olykor mindig jókedvű vagyok
Mikor az ablakomon kopog
Szeretem nézni ahogy
Kimossa a ködösséget
Kimossa vele az én szívemet
Ó sors, te nagy,
Rajtam ki nem fogsz,
Akárhova sodorsz,
Mert víg leszek,
Míg élhetek,
S tudom, hogy
Az öröm az élet titka,
Akkor kerül sor vágyainkra,
S majd a koporsóból kikiáltok,
Viszlát, emberek,
Jót mulattam veletek,
Most már egy más bálba megyek,
Meghívom a férgeket.
1997. nyár, Hegymagas
Vera
Ha meglátlak, Vera,
Kiver a hideg,
Hájas hernyó, bolond víiziló,
S még három őrült van benned,
Ó, te szörnyeteg!
Az én istenem
Feje nem más,
Csak koponya,
Fél szeme van,
S vámpír foga,
Nagy fenekéből
Kilóg három farok,
Az én istenem
Félholt már, szegény,
Ott lakozik
A pokol egén.
*
Ha majd én is
Holt leszek,
Fák gyökerei
Öleljenek át engemet,
Szívják ki belőlem a vért,
Nőjenek rajtuk piros levelek.
Rémálom
Kígyók másznak
Meztelen testemen
Farkasok fölfalnak
Lerágják a férgek
A lábamat
S fölhuhognak a holtak
A föld alatt
*
Megeszem magamat,
Kezemet lábamat.
De hogy egyem meg a hasam?
Hisz, ha azt is befalom,
A nyakamon kipottyan.
Úgy is lett, nyám-nyám-nyám,
Hova lettél, Áronkám?
Csak egy őrült száj maradt,
Mi egyre csak kattog,
Míg ki nem hull belőle az összes fog.
Weöres Sándor fúgájára
Közeleg az este
Kiömlik a bordó festék
Hegedű zendül a csendbe
Jön az álom jön az árnyék
Kiömlik a szürke festék
Közeleg az este
Hegedű zendül a csendbe
Jön az álom jön az árnyék
Eláraszt a szürke festék
Hegedű halkul a csendbe
Közeleg az este
Itt az álom itt az árnyék
Kidől a fekete festék
Hegedű se szól a csendbe
Visz az álom itt az árnyék
Itt van már az este
1997. szeptember
*
Jancsi, Jancsi,
Szeretnél a holdon lakni?
Ott boszorkányok röpködnek,
És sárkányok köpködnek.
Minden rémnek egy a vágya,
Jancsit egyen vacsorára.
Kibeleznek és felfalnak,
Hozzá jókat kurjantanak.
Nos, hogy tetszik a gondolat?
Jancsi szörnyen megijedt,
S ugrott egy hatalmasat,
Akkorát, hogy a holdon termett
S lett szörnyek szájában falat.
Írj egy verset Rosh Hashana betűinek felhasználásával
Rémes kihányom a fejemet
Orromat szememet testemet
S elfogyok egészen csak egy
Hányás maradt belőlem
Hát siralmas csak ez maradt
A lelkem itten a szag
S a testemről nem is beszélve
Hisz gondolok a mai ebédre
Ah hát ez lettem én
No meg ez a szerény
Aprócska költemény
1997. szeptember
*
Ha baj ér,
A patakhoz megyek,
Nézem, hallgatom,
Míg csak vízzé leszek.
Csurdogálok,
Csurdogálok,
A merengésből
Föltekintve
Friss nedű
Folyik ereimbe.
1997. nyár
*
Nagy a vihar
Fúj a szél
Tovasuhan
A levél
Egy kismadár
A fészekre
Visszaszáll
Énekelget
De nagyon fél
1997. nyár
*
Utolsót sóhajt a nyár
Forró lehelete a hidegben
Ködöt csinál
Szürke felhők gomolyognak
Az égen át
Benyit az ősz fúj a szél
Mint trombiták
Meghajolnak a fák
1997. nyár
*
Elsötétedik az ég
Ráhanyatlik a tájra
Elalszik csendesen
S a félelem fátyla
Borul szívünkre
Egy sötét alak
Mellettem elhalad
Szívem dobban
Vérem megfagy
A hold csak kacag
Vigyorogva int
S az összes csillag
Rám kacsint
1997. nyár
Altató
Aludj el kisdedem
Már tegnap óta ringat
Véres kezem
Álmodjál szépeket
De most már aludj
Mert belapítom a fejed
Mit sírsz tán nem tetszik
Szörnypofám
Vagy a húsvágó mit
Benned hagytam édes kisbabám
1997. szeptember
*
Eljön egyszer egy baljós éjszaka
Ha valaki kopogtat
Árnyéka átkúszik a kulcslukon
S bedől mint egy sóbálvány
Ne kiálts ne remegj
Ugorj ki az ablakon
Zsuzsi
Pisze orrú pihe puha
Pici Zsuzsi cica kutya
Ki gondolná e kis töpörtyű
Bandavezér tappancsos király
Ha egyet rikkant
Ég s föld vigyázban áll
*
A tél nyoma semmi más
Mint egy lefagyott lábujj
Mit eltesz kincsnek a Mikulás
*
Homályba vész az ész
A régi képek
Vissza-visszatérnek
Ha lehullik egy csillag
Vagy leveleket kavar a szél
A halálnál is félelmetesebbek
Ki tudja mit jelentenek
Az álom csupa kéj