1998
Mikulás
Puskadörgés zaja hallik
Az utcán csörtet valaki
Jön a Mikulás
A vasfogú bácsi
Bamba reggel
Az asztalon áll egy lekvár
Semmit nem csinál
Csak áll
A peckes hangya
Lépked az út porában
Egy hangya
Lóg a messzeségbe
Borzalmas nagy bajsza
Rálépett egy ádáz macska
S orra esett a peckes hangya
Röhögő
Boszorkány mondja
Hihi
Ördög mondja
Haha
Rabló mondja
Hehe
Szellő mondja
Hushushus
Pisi kaka pecsenye
Ne légy olyan bús
Oroszlán bácsi
Élt egyszer egy furcsa ember,
Kinek oroszlán foga volt,
S mint a kutyák, úgy csaholt,
Csőre volt, mint a verébnek,
Reggel mindig csiporgott,
Mint egy hóember,
Három részből állott,
Azokon gurigázott,
Furcsa volt, és rozoga,
De nem csúfolták,
Mert volt egy oroszlánfoga.
Madárijesztő
Minden szalmaszálát
Bogarak birizgálják,
S penészes kalapjában
Hangyák petéi.
Nem ijeszti, csak nézi
A sok madarat,
Egyikük hasából épp
Egy hernyót kikap.
Egy utazásról álmodozik,
Mivel még egy lépést
Sem haladt,
Vándorolni messze földre,
S irigykedve nézi,
Ahogy lemegy a nap,
Más tájakra, más mezőkre.
Horkantó Lajcsi
Ahol a legtöbb a sár,
E csodálatos massza,
Ott Horkantó Lajcsi
Az igazak álmát alussza.
Repked a hasa föl-le, föl-le,
Szusszanásról szusszanásra.
Ugrik a fáról a körte,
S a tetőn, mint
Rengeteg vekkeróra,
Csattog-pattog
E borzalmas indulóra.
*
Mállik a test a
Mézes iszapban
Már csak a pipa áll ki
De az is elmerül
Csak a füstjét látni
*
Egy szép répát
Ültetett a király
Koronájára dísznek,
De megette a kisnyulacska,
S helyette a fülét mutatta.
Mikor őfelsége megjelent
Bölcsei előtt,
Mind csodálkozott,
Hogy így elszőrösödött.
*
Csend, a kukta fülel,
Elbújt a csirke
S vele a csirkemell.
Szörnyen vicsorog,
Kezében a húsvágó éles,
Hát nem édes?
A kiscsirke reszket,
Ó jaj, most megesznek.
A kukta őrjöng,
Piros a feje,
Úgy füstölgött,
Hogy belőle lett pecsenye.
*
Messzi megyek én
Ellopom a nap pirosát
Azzal festem ki az orrom
Banditák
*
Két méh
Elmentek a mamáék
Virágot szedegetni,
Csak két kicsi
Maradt otthon
Egyet csipegetni.
Bandukoltak a nagy
Mézalagúton át,
Résből résbe bújtak,
Oly szép sárga a világ.
Egy nagy csepp
Pottyant a fejükre,
Alóla néztek kifele,
De hirtelen gurulni kezdtek,
Egyre nagyobb lett a mézlavina,
Sírt a két pici, hol a mamika?
Elefánt és hangya
Elefánt az ükapám
Felesége hangya,
Ki férje fülébe fölmászott,
S ottan sutyorászott.
Egyszer bebújt a hasába,
S beleiben kóborolt,
Elpihent egy húscafaton,
S limonádét kortyolt.
Unta már az elefánt,
Hogy nem látja kedvesét,
Mert mindig
Belül tartózkodik.
Ezért van, hogy nem jó,
Ha elefánt és hangya
Összeházasodik
*
De szeretnék denevér lenni
csüngeni egy sötét barlangban
mozdulatlan
*
Egy kiskacsa kibúj a tojásból
Sír mert pucér a feneke
Nem nőtt még ki rajta a toll
*
Nincs annak reménye
E földön
Ki még sosem
Nyújtott nyelvet
Hisz még az Isten is szereti
Ha szamárfület mutatnak neki
*
Élt egyszer egy
Vén boszorkány,
Rózsaszín masnit
Hordott az orrán,
Mi, ha szomorkodott netán,
Lekonyult, mint egy ormány.
Seprűjéhez kötötte
A macskát farkánál fogva,
Kényelmetlen, de
Biztonságos, mondta.
Józsi és Marci
Az ököl megfeszül,
Lassú léptek rendületlenül,
Puska a kézben,
Józsi Marci egymással
Szemben áll,
Két betyár, száz halál.
Valami most dördülni fog,
Véresen, az ég is vacog,
De a két haramia fölvihog,
A föld pukkadozik, úgy nevet,
S a tavon a jég megreped.
*
A madárijesztő sír
Az esti szélben
Ó, a pockok
Megcsócsálták a fenekem.
Piros alma volt az régen,
Már csak egy csutka,
Hát siralom,
Ha az ember túl finom.
Jaj, most jut eszembe,
A fejem meg egy dinnye.
Éva néni
Pici tacskó baktat az utcán,
Árnyéka bősz oroszlán.
A szomszéd házban
Lakik egy ember,
Hosszú a szivarja
Még hosszabb a bajsza,
Csak az a gatya
Ne lenne oly gyanús rajta,
Túl kopott, és pisztoly
Lappang alatta.
Ó, a szegény Éva néni
E rémes világot nézdegéli,
Karikásak a szemei.
Hirtelen megpöccintem a fülét,
Sápadt lett,
S leesett a falról a kép.
A rejtély
Áll a víz a velőscsontban,
De sajnos annál nagyobb
Baj is van,
Mit elmondok én,
Nem lábosban,
Hanem a tenger fenekén.
Bennszorultak bugyborékok
Hajó deszkái közé,
Valaki itt nagyot lehelt,
Annyit már tudunk,
S a csontváz meg
Azt árulja el,
Hogy e kis levegő a szájat
Utolsónak hagyta el.
Rózsi mama és egy kiskutya
Lopakszik a kertben
Rózsi mama
És egy kiskutya.
Elássák legféltettebb kincseik,
Csontot, csokit.
Mindkettőnek az a baja,
Hogy jó lenne
Holnap is enni,
De, mint szokott az lenni,
Elfogyna az egy éjszaka.
Lyukat ásnak, beleteszik,
Majd a földdel elfödik,
Körülnéznek,
Nem látja- e senki,
S elmennek lefeküdni.
Kettyen az óra,
És kordul a has,
Dobban a szív,
És villan az ész,
Pattan máris a két vitéz,
Rohan mind a kettő,
Jaj, egymásnak mennek.
Már késő,
Szédeleg a Rózsi mama
S vele a kert, a ház.
Tanulságként,
Ennyit mondott,
Máskor fald be rögtön,
Ne lacafacázz.
A tigris és a kiskakas
Tigris a száját kitátja,
Csurog a nyál, el se hinni,
Szól a kiskakas sírva,
De ez még semmi,
A baj csak akkor lesz,
Amikor becsukja.
A Tigris szájába mutat,
Ne aggódj, ez lesz a
Legszebb utad,
Majd gúnyosan sírni kezd,
Mintha meghatná
A vacsora búcsúja.
Már csak az ünnepélyes
Pillanat hiányzik,
A mozdulat, mikor
Reccsen a csont,
És nyekken a nyak.
A tigris így szólt:
Most már elég,
Mondok valami szépet,
Zárjuk le ezt az egészet.
Én most megeszlek téged,
S jóllakom,
De újra kikel egy kiskakas,
És újra korog a tigrishas.
*
Ha leszámítjuk orrod dudorát,
Egészen gömb alakú a koponyád.
Legfölül nagy piros folt,
Talán vér,
Meglehet, hiszen már holt.
Vagy valami más,
Piros lötty
Színezte be
Agyad burkolatát,
S ez nagyon is
Eszembe juttat
Egy szétnyomott paradicsomsalátát.
*
Gyönyörű volt ez az álom
Az én szép halálom
Nem akasztófa nem döfés
Csak holmi elcsendesedés
Nem is méreg ment le
Torkomon utószor
De hogy mi
Azt kitalálni nem lehet
Hisz senki se oly okos
Egy korty almalé
Nem fontos
De hát vajon
Mitől haltam meg én
Valami sötét ború
Ronda sejtelem
Jaj pont ezt elfelejtettem
Csak egyet tudok
Következő álmomban
Élni fogok
Orángután
Ejnye, de csúnya,
Szólt egy rúzsos száj,
S akkor megmozdult
A merev sóbálvány,
Kinyitotta szemét
A bölcs orángután.
E rács, e fekhely, e banán,
Ez minden az én hazám,
Innen ki nem eresztenek,
Nem is vágyom rá,
Hisz minek.
Az idő ily szavakra
Tanította meg.
Hogy nézzetek,
Azért vagyok,
S akkor legalább
Ne mondjátok,
Hogy csúnya vagyok.
*
Ez a kert egy temető,
Itt Cica Dénes,
Ott Cica Jenő,
Lassan kihalt
Egy nemzedék,
Egy mókás kis csapat,
Nem tudni, mi rejlik
A virágágyás alatt.
Csak egy maradt itt egyedül,
Néz, surran, s a régi
Nyomokon elül.
Nem tudja,
Hová lettek a többiek,
Menne már ő is
Egy tulipán alá,
És sötét éjszakákon
Sírón, göcsörtösen
Fakad ki torkából a mijá.
Egy kissé unalmas nap
ültem
gondoltam
éreztem
néztem
semmi se
de mennyi minden
úgy is mondhatnám
éltem
Haiku
Szálldos egy kis pihe
Megakad a drótban
Meg kell pihennie
Galamb
Jó nézni ahogy
Eszegeti a magokat
S mikor torkán fennakad
Egy nagyobb falat
Megborzong nyakán
A lilás tollazat
A galamb és a papagáj
Kint egy galamb,
Bent egy papagáj,
Köztük pedig üveg,
Életüket ez keseríti meg,
Búsan búg a két madár.
Ki azt állítaná,
Hogy az Isten
Sohasem felejt,
Marhaságot mond,
Hisz oly sokszor elmereng.
Fölcserélte őket,
Ki bent van,
Álmodozva nézi a felhőket,
S aki kint maradt,
Megkívánta a magokat.
Az ablak csak nem nyílt ki,
Tízszer is lehullott
A sok levél.
Amit az Isten felcserél
A Sors jónak hiszi.
*
Csend van a szobában,
A mama az ágyról
Fölemelkedik,
Surran a padló,
Nem nyekereg,
S a kilincset, mint tolvaj
Fogja meg.
A kisbaba fekszik,
S csendesen áll
Az asztalon a pohár.
Az álnok terv
Fejébe meg van írva már,
Itt az idő,
Huhognak valahol,
Ez a baglyok indulója,
Előre hát,
Eljött a bűnös óra,
De ó jaj,
Szomorún végződött
Az eset,
Az ágy süppedni kezdett,
S a kisbaba elszenderedett.
Kéményseprő a tetőn
Csúszós a gerenda,
S még fél méter oda,
Ó, a lábam alatt
Az a kis kaka,
Szent madár, aki
Odapottyantotta.
Merev lábujjaim
Göcsörtösen
Kapaszkodnak bele,
De a kémény még
Odébb van, félek,
Jaj nekem, ha tovább lépek,
Mintha csúsznék
Nagyon lassan,
Isten veletek,
Olyan furcsa a gondolat,
Hogy még vagyok,
És mindjárt nem leszek,
Visz a csúszda engemet,
Visz már,
De nem a homokozó,
Ami vár.
*
Föl föl egyre föl
Kavarog a füst az égen
Mint kakaóban a föl
Legyen az ember rossz
Addig ameddig él
Hisz úgyis csak
Jónak lehet lenni
Mikor a koporsóban henyél
*
Él a kertemben
Egy bolond virág.
Hogy miért bolond?
Mert kölnizte magát.
Sokszor mondtam neki,
Ha nem teszed,
Szebb az illatod,
De ő gőgösen válaszolt,
Te ebbe ne üsd bele az orrod.
Ő volt az egyetlen
Sárga a pirosak között,
És büszke voltam rá,
Hogy könyveket olvas,
Bár pont a halálos betegségek
Keltették föl izgalmát.
Hát igen, kissé bolond virág.
Amikor a sárgaláznál kötött ki,
Én csak annyit mondtam, jaj,
Ő meg azt üvöltötte,
Ide a piros rúzst azonnal.
Naphosszat csak
A tükörben nézte magát,
S én sosem bírtam megérteni,
Hogy lehet ilyen bolond
Egy szerény kis virág.
*
A valóságnál hosszabb e vers,
Hisz az élet, mit most leírok,
Csupán tíz másodperc.
Megszületett egy kicsike bogár,
Kettyen az óra, kettyen már.
Öleli mamája, majd elhajítja,
Úristen, kinőtt a bajsza!
Az idő hogy száll,
Kettyen az óra, kettyen már.
Amint a játékpuskát megkapta,
Rögtön bement kipróbálni
Egy közeli bankba.
Elszegődött tanárnak,
S megőszült a haja
Az iskolába menet.
Fűszáltól fűszálig futott haza,
Mamájának mondta sírva,
Olyan rövid az élet,
Mindjárt elveszek,
Mit tegyek?
Lassú kínos e gondolkodás,
Csipkedték a feneküket,
S végül egy tortát sütöttek.
Oly gyorsan, ahogy csak
Két bogár tehette,
De mire kimondták volna,
Hogy jó étvágyat,
El lettek temetve.
Nem túl kellemes,
Ha az ember csak
Tíz másodpercig él,
S a lassúság itt
Kész életveszély.
*
Két ember áll az utcán,
S egy árnyékot vizsgál,
Mi egyre nő.
Néznek jobbra-balra,
De gazdája sehol,
Ez itt a bökkenő.
Hanem fönt az égen
Zuhan valaki,
Kiabálni nem akar,
Utolsó szavában valami
Halál előtti nemesség,
Szepegi, hogy segítség.
Ó, jaj az egyik ember
Kitárja kalapját,
Hátha belepottyan,
A másik meg
Letesz a földre
Egy vízzel teli vödröt,
Pedig egyik sem
A cirkuszból jött.
Mennek jobbra-balra,
Egyik imakönyvet vesz elő,
Másik ordít inkább,
Csinálj valamit, te marha.
Ne folytassuk,
Hogy földet ért-e,
Halva-e vagy élve,
A történetnek legyen
Most már vége.
*
Csináltam az iskolában
Egy nyuszit agyagból,
Majd hazamentem,
S nem vettem észre,
Hogy ő is utánam kóborol,
Baktat az esőben a tócsákon át,
Villámok szelték át az éjszakát.
Mire hazaért, már lefeküdtem,
S az ajtó csukva volt.
Ő egész éjjel kopogtatott,
Mikor följött a nap,
És lement a hold,
Neki nem kellett sok,
Az ajtón befolyt.
Fölvettem a kezembe
Kedves kis tócsám,
S ő így szólt,
Eljöttem hozzád,
Mert te vagy a mamám.
Én meg mondtam néki,
Újra megcsinállak,
S olyan leszel. mint a régi.
Kutyainduló
Menj kutya az orrod után
Bal-jobb bal jobb
Szag istene vezet téged
Bal-jobb bal-jobb
Az húzza az orrod
Bal-jobb bal-jobb
S megtalálod a várva várt Csontot
Vau
Kémény (haiku)
Ott lent a kuckó
Odafent a nagyvilág
De a kémény mindent lát
Telihold
Az ég egy csatatér,
Még itt-ott parázslik,
S fekete foltokban
Megalszik a vér.
A hold az Isten
Kiütött fél szeme
Bandukol odafönt,
Mint egy remete.
Nem is rossz, ha az embernek máshol jár a szeme,
Sok mindenre mehet vele.
Ezért tudja megcsinálni Isten,
Hogy míg ő palotájában
Limonádét iszik s pihen,
Tudja mi van idelenn.
Nem kell nyomozót fogadnia,
Vagy kiderítenie,
Hogy ki az a csibész,
Kinek talpát
Meg kell csikiznie.
Az elátkozott fenék
Előre néz a szeme,
Látja hova kéne mennie,
De nem akar odamenni
A feneke.
Lába előre, feneke hátra,
Az lesz belőle, hogy
Lent hever a föld porába.
Ellenszegülsz,
Te ronda púp a hátamon,
Majd láncra kötlek én.
Aki mellette elhaladt,
Sajnálkozva mondta, szegény.
S láncra kötött fenekére
Korbáccsal ütött,
Minden csattanásnál
Ugrott, s üvöltött.
Rohant, mint a kerge birka
Mezőkön át,
Majd leroskadt
S már a feneke se fájt,
Bizony, agyonverte magát.
A béka
Élt egyszer egy béka
Ebben a mocsárban,
Ki nagyot tudott ugrani,
Ami jó dolog,
De sorsa mégsem tetszett neki.
Ezért hát bánatában
Leült egy liliomra,
Mi a tóban ringatózott
S a felhőkről álmodozott.
Egyszer elrugaszkodni,
Repülni a magasságba,
Ez volt a vágya.
Biztos olyan puha a felhő,
Mint a paplan,
S oly jó érzés,
Mikor a test beleploccsan,
Mint ahogy kisbaba
Fürdik a habban,
S elmerül, majd felbukkan.
Hirtelen észrevett valamit,
Ami nagyon szép,
Hogy a hullámokkal együtt
Ringatózik vele az ég,
S egy felhőn csücsült.
A rét az rét maradt,
Csak a tó változott át,
Remekül érezte magát.
De becsapta a tükörkép,
Hisz csak azon lebegett az ég,
De ő mégis boldog lett.
S hogy mi az igazság,
Szerencsére sose tudta meg.
*
Néha nem vidíthat engem föl
Más dolog semmi,
Mint amikor finom ebéd lesz,
S megyünk egy jót enni.
S akkor már tényleg teljesül
Minden kívánság,
Ha evés után lesz
Valami nyalánkság.
De ha a has korog
Akkor az ember morog.
A hűséges barát
Egy dzsungelben jártam
Kis ösvényen át,
Egy oroszlán megette a társam,
De még kaka formájában is,
Nahát, nahát,
Velem akart maradni
A hűséges barát.
Zsebre tettem, hisz
Oly nagyon szeretett.
Rémes alak volt, pöffeszkedett,
El is hajítottam messzire,
Bele is léptem izibe,
Nahát, nahát,
Velem akart maradni
A hűséges barát.
A barát belém karolt,
Nagy volt cipőmön a barna folt.
Elégettem, nem bírtam tovább,
A szél azóta is
Arcomba hordja illatát.
Nahát, nahát,
Sose hagyott el
A hűséges barát.
*
Most mondok neked egy verset,
De jól figyelj,
Mert minden megeshet.
Egy kislány volt Andi,
Lobogott rajta a sárga kabát,
S szemében az értelem,
Na most becsaptalak,
Miért nem mondtad, hogy nem?
Mert úgy értem,
Szemében a butaság
Vert hazát.
Legtöbb, mi ajkán kijött,
Ha az égre nézett,
A hosszan ejtett az ő betű,
Úgy is mondhatnánk, nyögött.
Most ugye sajnálkozol?
Szeretem az ilyen puha alakot!
Mert megint becsaptalak.
Valaki ilyen fajankó hogy lehet?
Miért mondtad azt,
Hogy ismered?
Remete
Minduntalan csak ülök
És azon gondolkozom
Hogy milyen lesz a holnapom
Ezért hát már jól tudom
Hogy olyan lesz a holnapom
Hogy megint azon gondolkozom
Hogy milyen lesz a holnapom
Papagájaimnak
Nektek írok levelet,
Éltem veletek
Vagy egy telet,
De hát elrepültetek.
Két kis papagáj,
Talán nem jöttök vissza soha,
Levelet írnék,
De nem tudom hova.
Tán elrepültetek a dzsungelbe?
Vagy utca szélén rohadtok
Félrevetve?
Tán megevett egy sas,
Vagy rabul ejtett örökre
Egy ádáz macskahas?
Talán nem jöttök vissza soha?
Levelet írnék,
De nem tudom hova.
Az elátkozott vécé
Az elátkozott vécé körül
Lukacsos a fal,
Kihallatszik egy rekedt kicsi dal.
Mikor leültem a vécére,
Hahó, hahó,
Megcsípte a fenekem
Egy picike manó.
Nem engedett el sohasem,
Hahó, hahó,
Akárhogy is mondtam,
Hogy ez nem való.
Három lufinyúl
Fúj a szél, fúj a szél, fúj,
Libeg- lobog Ppapanyúl,
Mamanyúl, Ppicinyúl.
A lufiárushoz jön egy gyerek,
Kérdi: egyet vehetek?
S már oldódik a zsineg.
Sír a pici nyúl,
Nem akarja elhagyni a mamát,
Akar még pár kuckós éjszakát.
A gyerek nevet, a lufi pityereg.
Hirtelen kiszáll kezéből a zsineg,
S a lufi fellibeg.
Fúj a szél, fúj a szél, fúj,
Lebeg már csak
Papanyúl, Mamanyúl.
Arra jön egy gyerek,
Kérdi: lufit vehetek?
S már oldódik is a zsineg.
A gyerek nevet,
De Mamanyúl pityereg,
Majd hirtelen ő is fellibeg.
Fúj a szél, fúj a szél, fúj,
Libeg- lobog Papanyúl.
Arra jön egy gyerek,
Kérdi: lufit vehetek?
Papanyúl szól:
Én már nem pityergek,
Hisz nekem minek.
Majd hirtelen ő is fellibeg.
Ott fönn az égen,
Három kicsi nyúl
Egymásra talál.
Most a nyúl nevet,
A gyerek pityereg.
Fúj a szél, fúj a szél, fúj,
Papanyúl, Mamanyúl, Picinyúl
Újra együtt vidul.
A tüskefa
Kutyák ugatják a holdat,
Mit belep a felhőgomoly,
Én ülök a tüskefán,
És huhogok, mint a bagoly.
A nagy hidegben
Megdermed minden rács,
Én ülök a tüskefán,
Ütöm kérgét arcommal,
Mint megveszekedett fakopács.
So many things I have already been
Annyi minden voltam én már,
Például törülköző.
Nem volt nagyon nehéz dolgom,
Csak lógnom.
Annyi minden voltam már,
Például tükör.
Egy hájas arc
Bámult mindig belém,
Mit tehettem,
Visszanéztem én.
Most, hogy ember vagyok,
Tudom milyen a tükörnek,
Vicces pofát vágok neki,
S szólok, hogy seperjen fel,
Az unatkozó törülközőnek.
Fridzsider
Élt benne egy zsarnok,
Mindent megkapott,
Amit csak akart,
S ez nem volt más,
Mint a Pálpusztai Sajt.
Élt ott három szomszéd,
Három lökött retek,
Csúfolták az uborkát,
Ki úgy elkeseredett,
Hogy egészen sárga lett.
Élt ott egy maffiózó,
Kitől sohasem lehet
Megszabadulni,
A neve, úgy hírlett,
Nem más, mint Túró Rudi.
Ha nem hiszed,
Vedd föl a télikabátot,
Ha beköltözöl,
Te is meglátod.
Múország
Ülök, és nézem az eget én
Az ágyam közepén.
Arra jön egy tehén, kérdi:
Miért vagy olyan szomorú
Mú, mú, kisfiú?
Megint egy szomorú estén,
Mikor ülök az ágyamon én,
Belép a tehén, kérdi:
Miért vagy olyan savanyú
Mú, mú, kisfiú?
Másnap a tehén szobámba
Haragosan besiet,
Most Múországba elviszlek,
Nincsen ottan sírás, semmi bú,
Mindenki csak azt mondja, mú.
Pirospacsi
Láttam egyszer a réten
Egy hálósipkás csacsit,
Kérte, hogy játsszunk
Pirospacsit.
Arra jött egy óriási medve,
Én is beállnék, dörmögte,
De ettől mindkettőnknek
Elment a kedve.
Megsértődött, elballagott
A nagy állat,
Egy ilyen mackóval
Soha mér nem jácnak?
Tacskókirály
Először így szólt hozzám a Tacskó:
Te ezentúl nem vagy Áron,
Szebb név a Jankó.
Ebédnél a csontokra
Szomorúan nézett,
Mit tehettem,
Kicseréltük az ebédet.
Én a csontot nyaltam,
A pörköltöt a Tacskó,
Még a mócsing sem volt néki jó.
Reggel kérte a lábfürdőt,
A végén kirúgott a házból,
Ne rontsam itt tovább a levegőt.
Hát nem rémes,
Egy ilyen kis Tacskó
Milyenekre képes.
A rózsaszín cicus
A rózsaszín cicus
Egy céllövöldében élt,
Nem csinált egyebet,
Csak vacogott, és félt.
Kis fekete orra is volt,
Nem volt az más, mint a célpont.
Mindig idiótán mosolygott
A szegény pára,
Biztos nem tette volna,
Ha föl nincsen varrva a szája.
Mikor odamentem,
S megláttam az arcát,
Megborzongtam,
Letettem a puskát.
Aztán újra eljöttem,
S lelőttem
A céllövöldés nénit.
Elloptam a rózsaszín cicát,
S most itt van az ágyamba, ni,
Esszük az édességeket,
S a céllövöldés néni
Itt lappang, mint kövér kísértet.
Miszter Maszat Mici
Egy este orromon
Lopakodni láttam valakit,
S hogy kit,
Miszter Maszat Micit.
Az orrlukamból bújt elő,
Maga volt az ördögi erő,
Ha el akartam kapni,
Odébb ugrott,
Nevetett egy picit,
Minden éjjel megátkozom
Miszter Maszat Micit.
Rágógumi s hernyó keveréke,
Anyaga, mint a gyanta,
Tán életre kelt orrom
Kétezer éves taknya.
Egy nap elnyelte a fal,
Hiányzott egy kicsit,
A hold szobámba búsan tekint,
kértem, adja vissza megint,
Miszter Maszat Micit.
*
Van kezem
Van lábam
Van hasam
Kezemen kesztyűm
Lábamon cipőm
Hasamon pulóverem
S ez az egész dolog
Én vagyok
Néha el se hiszem
Pupu győzelme
Volt egy birodalom,
Kicsit kicsi,
De híre messze száll,
Ottan élt Pupu király.
Csak tekintgetett,
Feküdt, és szundikált,
Szerették is a bölcs Pupu királyt.
Telt-múlt az idő,
Reggeltől estig heverészés,
Míg a magas hegyeken túl
Feltűnt a harcias kedvű nyúl.
Követték őt a keselyűk,
S más dögevő madarak,
Hisz amerre ment,
Ott élő ember nem maradt.
A fekvő Puput,
Ki békésen aludt,
Nem túlságosan
Izgatta a dolog,
Az enyhe szélben
Édesen hortyogott.
Kérte őt a nép,
Keljen fel, jön az ellenség,
De ő csak álmában motyogott,
Megvédem a hazát,
S megvakarta a hasát.
Akkor odaért a nyúl:
Tűnj el innen,
Ez már az én területem!
Pupu fölkelt,
S lefeküdt odébb nehézkesen.
A nyúl nem tágított:
Tűnj a szemem elől,
Nem akarlak látni,
Vagy vívjunk meg,
Te senkiházi!
S szólt Pupu,
Bocsánat, felség,
De én inkább aludnék.
Őrjöngve állt tovább a nyúl,
Minek hódítsam meg,
Csupa rom,
Itt ugyan nem lesz
Semmi izgalom.
Pupu újra kényelembe
Helyezte magát,
S álmodott tovább.
Kisdisznó
Szerettem volna egy kisdisznót
Hát vettem sültkolbászt
Vagy ötven kilót
Hurka kolbász finom jó
De mégis jobb egy kisdisznó
*
Valaki rajzolt egy téglára
Egy szomorú fejet.
A másikon egy ablak,
A harmadikon
Egy háromgombócos fagyi lehet,
Valahogy így,
Talán egy szomorú kisfiú
Kiugrott az ablakon,
S fagyit evett, miközbe sírt.
*
Fölhasad a tojás,
Kihallatszik belőle
Egy éktelen brummogás.
Mikor a csirke
Kinyitotta a szemét,
Majd elvesztette az eszét.
Ó, te Isten, mit mondtál!
Egy barlangban születek,
S hogy brummogni kell,
Te tanítottál.
Mesélted, hogy
Édes tappancsom lesz,
S adnak lépes mézet.
Nem így képzeltem az egészet.
Nem tyúkólba akartam menni,
Szemétdombon megpihenni,
De most már késő az óhaj,
Akárhogy mondom, hogy ó jaj.
Dörzsöli kezét az Isten:
Mi érdekes dolog,
Ezzel még kísérletezni fogok,
Mondjuk, oroszlán lélek gilisztába.
Hiába, én őstehetség vagyok!
Nyár van a szobámban
Itt a nyár s iszkol
A félős kis tavasz
Táncol a kakaó s a toll
A bögréből kifoly
A cipő fenékbe rúg
Sokat ivott este a Pipi
Zsibonganak a verebek
Rám szakad a tető
De mégis nevetek
A bohóc
Élt egyszer egy bohóc,
Ki unta már hogy mindig
Csak vidáman nevet,
S mikor nyaralni ment,
Örült, hogy végre
Szomorú is lehet.
Egy ideig még élvezte a mélabút,
De aztán az ágy alá bebújt,
Sírt, elképzelte a halált,
A falba verte a fejét,
S a haja égnek állt.
Mikor jött a tél,
S újra a gyerekek
Vele együtt nevettek,
Krumpli volt az orrán,
Rájött, hogy a szomorúnál
Jobb dolog a vidám.
Ez egyszerű, de bölcs tudás
Volt az egyetlen, mit
Fölfogott a fejében a kóc,
S boldog volt, hogy ő egy bohóc.
A szúnyog és a tea
Zümmög egy szúnyog,
S én hessegetem,
Pedig ő csak
Kuckózni akar velem.
A tea nagyon kéri,
Igyam már ki,
Hisz a gőzölgés már elül,
Ő meg fél, hogy kihűl,
A bögre is oly hideg.
De én álmos vagyok,
Nem iszom már meg.
A szúnyog még egy kicsit
Zúgott, s röpült,
Majd
Beleesett a teába, mi kidűlt .
Luca
Rettegett Luca,
Ördögök virgonc
Tűzikukaca,
Akármikor lángra kel,
Viháncol, és énekel,
Ördögök küldték rám
E sorscsapást,
Folytassa velem a viháncolást,
S a sok boszorkánykodásban
Nem lesz belőlem más, mint
Az ő békalevesében
Egy csipet rozmaring.
Rózsi mama álma
Tejszínhabbá lesz a paplan,
Ő meg egy nagy mézeskalács,
Mit kiszemelt
Tegnap a kirakatban.
Körülüli két fánk,
S rászáll egy légy,
Akkora, mint egy elefánt.
Esznek, elharapják a legyet,
Véres a fog,
Maszatos szájból a hab kicsorog.
S nagy lesz
A tiszta terítőn a folt,
Rózsi mama felriad, és felsikolt.
Zsuzskó
Zsuzskó, én álmomban
Láttam egy kis boszit,
Ki üstjébe patkányszem helyett
Cukrot, csokit dobott,
Nekem valahogy nagyon
Rád hasonlított.
S ha te láttál egy oly
Szörnyű vén oroszlán bácsit,
Ki egy kis sonkát
Vesz a boltban,
Az bizonyára én voltam.
S ha ez mind igaz,
Találkoztunk álmunkban.
Papa, a híres cowboy
Papa a híres cowboy,
Miközben ugrat, horkol.
Szakadékokba besétál,
Indiánok mellett poroszkál.
Nem zavartatja magát,
Csak álmában harcol,
Megnyert vagy harminc csatát.
Ha egy indián meghallja
E tigrismorgás féle neszt,
Mi még egy enyhe
Széllökést is ereszt,
Elrohan, mielőtt megérkezik
Papa, az alvó cowboy,
Ki már csak
Egy pont a pusztaságban,
De még hallani, ahogy horkol.
Meghalt a lángész kecském
Meghalt a lángész kecském,
Szétrepedt a feje,
Túl kis koponyája volt,
S túl sok agyveleje.
Feküdt az ágyban,
Egyre jobban csillogott a szeme.
Biztos nagyon okos lehetett,
Utolsó szava az volt, hogy mekk.
Ha nem értitek
Ebből a bölcsességeket,
Az pedig csak úgy lehet,
Hogy egy kicsit
Buták vagytok hozzá,
De erről ő nem tehet.
Az Isten könyvet ír
Az Isten könyvet akar írni,
Kiírta a fedőlapra:
Azoknak, akik szeretnek sírni.
Szívesen elolvastam volna,
De engem annak nevezett ki ő,
Hogy én legyek a főszereplő.
S hogy ki?
Pont
Egy szerencsétlen udvaribolond.
Úgy kezdődött a dolog,
Hogy én, a szegény bolond
A sötét utcán barangolok.
Csilingelnek csengettyűim,
Majd agyonvernek, elájulok.
Mondtam neki: nem ér,
Én igazi vagyok!
Oda se figyelt,
Egy újabb kalandon
Gondolkodott.
Akkor inkább legyen valami jó,
Mondtam én,
Az sokkal érdekesebb.
Mondjuk, tányéromon
Egy sütemény,
S én vígan eszegetek.
Jól van, mondta, itt a süti, nesze,
Csakhogy mérgezett lesz, hehe.
Az lett a vége,
Hogy én kipurcanok,
S ő elégedetten csettint:
Hogy én milyen ügyes vagyok!
A tenger
Levest főz a szakács,
Az üst már vízzel tele,
De mit rakjon bele?
Míg ezt el nem dönti,
A sót egyre önti,
Csak nem vág az esze,
Már oly sós, mint a fene.
Elönti a harag,
Dühösen kavarja,
Őrjöng a tenger,
Hullám csap a partra.
Kissé félős rákbarátom
A vendéglő szökőkútjában élt,
Ismertem a kedvenc helyét.
Mindig mondta csendesen,
Megsütnek, jaj nekem!
Mondtam néki, nem kell félni,
S ő így válaszolt:
Nem félek én sohasem,
Csak azt mondom, jaj nekem.
Montenegróoban
Mulatok rengeteget,
Rákot s polipot eszek.
Óriási nagy hegyek,
Közötte tenger,
Mint nagy száj,
Miben összefutott a nyál.
De ha már fáradt vagyok este,
Hiányzik a mama keze,
Mi megfog, s az ágyamba vezet,
Mint ahogy fölkapja a szél
A száraz falevelet.
Szegény cumisujjam
Képvers
Csak ezt az egy ujjamat cumiztam
A többi őt irigykedve nézte
Mikor nagy lettem én egyedül maradt szegény
Otthagyta őt négy sértett ujjam
S most a távolban üldögél búsan
Ismertem egy vízihullát
Ismertem egy vízihullát,
A nádasban lebegett mindig.
Egyszer azt mondtam neki:
Nem akarsz egyet játszani?
S ő így szólt:
Nem játszok, nem röhögök,
Csak lityi-lötyi lötyögök.
De ha jön a vihar, mondom,
Megfázol, és köhögsz,
Gondoljad csak meg.
S szól: nem, nem, nem félek,
Sohasem köhögök,
Csak lityi-lötyi lötyögök.
A gondolatolvasó gép
Ez az egyetlen gép,
Mi tetszik nekem.
De csakis a mamának
S a papának legyen.
Az orrcsont fölött,
A szem mögött van beépítve tán,
Egész nap azt szimatolja,
Hogy bús vagyok-e vagy vidám.
Este kiosonnak,
S leolvassák a gépet.
Látják a sok borzalmas képet,
De van, aminek örülnek
Mind a ketten.
Ezt abból következtettem,
Hogy mikor iskolába
Megyek reggel,
Oly kedvesen ébresztgetnek.
*
Ha minden állat szomorú
Akkor is vidám a kenguru
Én is az szeretnék lenni
Mindig zsebben melegedni
Mindenki a mamája zsebében
Üldögélne szépen
S a mamák is a mamájukéban
De szép lenne így az élet
Ezért van az hogy a kenguru
Sohasem szomorú
A bumbuci teknős
Nem tudom melyik mama
Kezdte el e szokást,
Hogy séta közben
Letoj egy pár tojást,
Majd megy tovább.
Lehet, hogy épp ő is
Így bukkant ki a földön,
Mint az a pár bumbuci teknős,
Ki a tojásból kikelt,
S bután indul el.
Szólnak, ni csak, höm-höm,
Néznek nagy szemekkel,
Majd elballagnak, toty toty,
Valamiért idekerültünk,
De hogy hogy?
Majd egyszer ők is tojnak egyet,
Azt se tudják, mi az,
S abból is világot látni indul a hős,
De bumbuci teknős.
Rettegett Lali őre
Rettegett Lali útjába
Soha senki nem áll,
Amerre megy, ott döng a föld,
Rettegett Lali egy cserebogár.
Fekete páncélt cipel a hátán,
Úgy trappol a pocsolyás járdán.
Van neki egy őre is,
Félelmetes látvány,
Toronymagas izmok
Feszülnek a vállán.
S ez az óriási lény
Vagyok én.
Úgy történt az eset,
Hogy e híres rettegett,
A nagy harcmezőn
Szembejött velem,
S hogy a cipőktől megóvjam,
Szolgálatába szegődtem,
S most őrködöm,
Hogy le ne tapossák,
Ő meg mutatja az utat nekem.
Sírvers
Fölírták a kőre szépen,
Hogy egy róka fekszik a mélyben,
S pár kedves szó is neki:
„Menj a pokolba, kedvesem,
S akkor együtt leszünk,
Én biztos odamegyek,
Hiszen megmérgeztelek.
Ezt jól kigondoltam, nem?”
Alatta egy kisebb felirat.
Biztos kitaláljátok,
Hogy kerültek ide,
Kiket ez sirat.
„Két nyulat is rejt e kő,
Ötvös Bence, Kis Dezső.
Pakoltunk nekik káposztát,
Hogy legyen mit rágcsálni,
Ha unalmas a mennyország.”
S legalul a legszomorúbb
Két kicsi sor:
„Szerető szülei siratják
Ezt a kedves káposztát.”
Magyar tanáromnak
Mint tudod, én vagyok
A tömörítés mestere.
Ajándékba csinálok neked
Egy tömör világot.
Nincs e helyen
Falu, város, ország,
Ki van ide írva,
Hogy ez itt a világ.
Micsoda gyönyör,
Mesésen tömör.
Nincsenek itt nevek,
Azok nem kellenek.
Én vagyok én,
Te vagy te,
Ő meg ő,
Nem mindegy,
Hogy Balázs vagy Jenő?
A kormányzó te vagy,
Éles szemeddel meglátsz
Mindent, mi tág.
Elűzöd innen,
Hisz ez a tömör világ.
De már nem hablatyolok tovább,
Mert nem vagyok elég tömör,
S ez itt a tömör világ.
A legboldogabb
A világ legboldogabbja vagyok,
S ím szomorkodom.
Most ezen gondolkozom,
Hogy ez hogy lehet.
Mit kéne itt tenni?
A bölcs azt mondaná,
Valami jót enni.
De nem, nem,
Nem eszem,
Nem iszom,
Most szomorkodom.
Két lelkem
Van nekem két lelkem,
Meg kell velük lennem,
Pedig csak bosszantanak engem.
Egyik, az úgymond igazi,
Szokott félni, s félteni.
Amitől ez fél,
A másik szereti,
Akit ez félt,
A másik rosszat kíván neki.
Ez az én két lelkem,
Meg kell velük lennem,
Pedig csak bosszantanak engem.